LMP Vas Megye

A Lehet Más a Politika (LMP) Vas Megyei Szervezetének 2009. szeptember 7-ei megalakulása után, október 2-án a párt helyi tagjai létrehozták az LMP Szombathelyi Szervezetét. A városi szervezet koordinátora Lukács László lett, aki fél évre vállalta a megbízást.

Az LMP helyi szervezete aktívan részt kíván venni a megyeszékhely politikai életében, ennek jegyében LMP Szombathelyi és Vas Megyei Szervezete részt vesz az október 6-ai városi megemlékezésen és koszorúzáson, valamint megkezdte a felkészülést a 2010-es országgyűlési választásokra, melyen mindkét szombathelyi körzetben önálló jelöltet kíván indítani. 

Időpont: 2009. szeptember 22., kedd

Gyülekező: 18.00-kor a Sportháznál

 A Lehet Más a Politika Vas Megyei Szervezete arra buzdítja a párt tagjait, szimpatizánsait, hogy vegyenek részt az Európai autómentes napon tartandó biciklis felvonuláson. Az LMP zöld pártként a környezetbarát közlekedés híve és támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely megyénk tiszta és egészséges  közlekedése érdekében lép fel.

A biciklivel érkezők hozzanak magukkal villogókat, vagy lámpát, s ha lehet biciklissisakot. Azokat is várjuk, akiknek csak gyalog tudnak érkezni, ők a gyülekezőponttól az indulás után a Fő térre sétáljanak át, bevárva a 19.00-kor érkező kerékpárosokat.

További info:

http://lmpvas.blog.hu/

http://cmszombathely.blog.hu/tags/aut%C3%B3mentes_nap

a LMP Vas Megyei Szervezete

2009. szeptember 7-én megalakult a Lehet Más a Politika (LMP)  párt Vas Megyei Szervezete, melynek élére megyei koordinátort és öt fős területi választmányt is választottak

Az idén februárban alakult és az Európa Parlamenti választásokon 2,6%-ot elért párt Vas megyei koordinátora Gergácz Ildikó lett. Az LMP Vas Megyei Szervezetének választmányi tagjai: Egyed Zoltán, Gergácz Ildikó, Horváth Zoltán, Liszt Kata és Lukács László.

Az LMP megyei szervezetének tevékenységében kiemelkedő szerepet játszik a környezetvédelem, a kulturális örökség és  az emberi jogok védelme, valamint a vidékfejlesztés. A helyi jellegű problémák (pl. heiligenkreuz-i szemétégető, Rába szennyezés, vasi kistelepülések elnéptelenedése stb.) megoldása érdekében az LMP Vas Megyei Szervezete helyi civil egyesületekkel, alapítványokkal, baráti körökkel közösen kíván fellépni.

A 2010-es országgyűlési választásokra készülő párt fő feladata a következő időszakban a hálózatépítés, ennek érdekében az LMP a közeljövőben mind a 12 vasi városban, illetve a nagyobb településeken is megkezdi a munkát.

Sárváron és Szombathelyen szeptember 30-ai határidővel a helyi szervezetek megalakításáról is döntött a megyei szervezet.

LMP Vas Megyei Szervezete

Kapcsolat:

Gergácz Ildikó Vas megyei koordinátor  06 30 9948 525

Vagy.

Itt van egy másik a kedvenceim közül. Nem csinálnak csodát ezek a szövegek.Sajnos.Csak egyszerű de még is fontos dolgokat fogalmaznak meg, és ismételgetik őket. Nem hagynak „bennünket” nyugodtan aludni. Világossá teszik, hogy a környezet védelem, csak egy eszköz a sok jó (pl. tudatos vásárlás) eszköz közül, és a cél valahol ott lehet, hogy az ember, az embertelen rohanás után végre, vissza találjon természetes maga-magához.

Azt hiszem.

Növekedés, fejlődés vagy virágzás?

Scheiring Gábor

„Az emberiségnek sohasem volt technikája. Kínaiak, hinduk, babilóniaiak, görögök mind elérték azt a szellemi magaslatot, hogy technikát csinálhattak volna. De nem akarták felszabadítani az alvilági erőket - sőt azon voltak, hogy megkötözzék, megfékezzék őket minden, az ember rendelkezésére álló módon. A görögök Prométheuszt, a titánt, a feltalálói, a tűz elrablóját megláncolták. (...) Csak az újkori ember, aki lényegében lázadó, negatív, felforgató, démoni: életromboló: ez csinálhatott technikát.” (Hamvas Béla: Természettudományos mitológia, 1934)

Isten halott - mondja az elmúlt idők egyik legnagyobb gondolkodója. De van másik - mondja a bohóc. Többen is vannak: úgy hívják őket Piac, Növekedés és Technika. Ők korunk modern istenségei. Földgolyónk lakosságát a rögös utakon terelgető döntéshozók készek akár véráldozatokat is bemutatni nekik. Növekedés, fejlődés, virágzás - e címmel rendezték meg a közelmúltban éves találkozójukat korunk istenségeinek papjai. Bizonyára rájött a tájékozott olvasó, az OECD párizsi konferenciájáról van szó. A cím mindent elárul. A globális elit ezeken a találkozókon rendszerint megoldja a világ problémáit, általában egyazon recept alapján. Nincs tiszta ivóvize másfél milliárd embernek?- szerezzünk befektetőket, majd ők megoldják. Túl sok gázt eregettünk a levegőbe? - hát kereskedjünk azok kibocsátási jogaival. Majd segít a Piac. A világ fele megszégyenítően alacsony jövedelemből él? - bővítsük a GDP-t, annak gyümölcseit majd a szegények is élvezik. Majd segít a Növekedés. Kevés az energia? - építsünk atomerőműveket. Több milliárd ember éhezik? Biotechnológusaink majd átszabják haszonélőlényeink megfelelő génjeit, és mindenkinek jut elég ennivaló. Majd segít a Technika. Még ha nem is értünk Hamvas idézett gondolatával szó szerint egyet, érdemes megfontolni azt. Korunk embere válaszút elé érkezett. Vagy felfogja, hogy szemléletmódját gyökeresen meg kell változtatnia, vagy dédunokáink jobb esetben nagyon mérgesek lesznek ránk, vagy rosszabb esetben egyáltalán nem lesznek dédunokáink. A globális elitnek is be kell végre látnia, hogy hőn imádott istenségei csődöt mondtak. Ezért a piachoz, a növekedéshez és a technikához való viszonyunk újragondolásra szorul. Először is, a piacot mint koordináló mechanizmust nem kezelhetjük egyedüliként. Nem hihetjük azt, hogy a cégek, befektetők és fogyasztók világa majd mindent megold. Vajon a század elején még mezítláb a grundon focizó kisgyerek tényleg boldogabb-e ma, hogy vastag talpú cipőjében bambán bámulhatja a Big Brothert, kezében rózsaszínűen villogni is képes mobiltelefonjával? Félre ne értsen bárki, nem a Vissza a fára! jelszavát kívánom hangoztatni. De nem hihetjük, hogy a technikai fejlődés a jólét fokozásának egyetlen útja. Le kell számolnunk a korlátlan növekedés illúziójával. Az idei OECD-fórum résztvevői beszélgettek többek között az éghajlatváltozásról, és milyen érdekes, a konferencia támogatói között ott van a felmelegedést előidéző olajüzletágban közvetlenül érdekelt TotalFinaElf. Politikusaink elmélkedtek a szellemi tulajdonjogok sorsáról is, és lám, a támogatók közt megtaláljuk a szellemi tulajdonjogokból legnagyobb hasznot húzó Microsoftot is. Értekeztek az energiakérdésről, és láss csodát, a hazai energiaprivatizációba is beszálló Electricité de France is ott van a szponzorok között. Ilyen körülmények között még csodálkozunk, ha a globális elit a nagy halaknak kedvező piaci megoldásokat választja? Hogyan várjuk el így a döntéshozóinktól, hogy józanul, a természet, a társadalom és a gazdaság sajátos viszonyrendszerét figyelembe véve hozzák meg döntéseiket? De hagyjuk az üzleti körök kiemelkedő érdekérvényesítő képességét. Térjünk vissza a társadalmi-gazdasági rendszerünkre vonatkozó tévhitekhez. Mit tesz, mit tehet jelen világgazdasági helyzetben a politikus? Nem tehet mást, mint reménykedik a világgazdasági növekedés beindulásában, számukra ugyanis gyakorlatilag semmi rémisztőbb nincs, mint egy kiadós recesszió. Hiába minden népszerűség, ha nincs növekedés. Ezért hát a döntéshozók mindent hajlandók megtenni a világgazdaság motorjának felpörgetéséért. Adót csökkentenek, privatizálnak, liberalizálnak, és deregulálnak, azaz eltörlik a feleslegesnek vélt szabályokat: Csakhogy, ezek az intézkedések, a neoliberális politikák alkalmazása, miközben a növekedés beindítását célozzák, éppen hogy felerősítik a kapitalista világrend problémáit. A piac e formájának világméretű kiterjesztésével súlyosbodik a globális ökológiai és társadalmi válság. Hazánk is sajnos kénytelen volt megtapasztalni, mit is jelent az, ha túl komolyan veszi a napnyugati bölcsek egyenreceptjeit. Buzgón igyekeztünk mindent megtenni, hogy éltanuló módjára megfeleljünk a nagy tanítómesterek, a Valutaalap és a Világbank elvárásainak. Az eredmény - a kétségtelen előrelépések mellett - a társadalom súlyos polarizálódása, a fenntarthatóság szempontjából is oly fontos helyi termelők ellehetetlenülése. Mit tehetünk hát? Szét kell választanunk a növekedést, a fejlődést és a virágzást. Fejlődni lehet növekedés nélkül is, egy kultúra virágozhat erőltetett technikai fejlődés nélkül is. Az emberiségnek szüksége volt rá, hogy eljusson a technikai fejlettség mai szintjére. Műholdak, űrhajók kellettek, hogy láthassuk a világmindenségben törékenyen úszó Földgolyót. A kommunikáció rohamos fejlődése kellett, hogy rádöbbenhessünk a globális problémákra, ezen keresztül globális felelősségünkre. De észre kell vennünk, ma már a fejlődés más irányára van szükség. Nem tehetünk tovább úgy, mint Goethe bűvészinasa, aki felelőtlenül játszadozik az általa eléhívott, ám kontrollálhatatlan erőkkel. Az állandó növekedésre épüld gazdasági rendszerünk végóráit éli. Erről beszél ma már a jobb sorsra érdemes emberiség nagyobb része, a rendszerből egyébként gátlástalanul hasznot húzó George Sorostól, a Nobel-díjas, volt vezető világbanki közgazdász Joseph Stiglitzen és kutatók százain át aktivisták millióiig. Meg kell tanulnunk fenntartható módon élni. Úgy, hogy ne kelljen szégyenkeznünk sem embertársaink, sem a jövő generációk előtt. Közhely, és mégsem sikerül. Jelenlegi életvitelünk hosszú távon ugyanis súlyos következményekkel jár. Tudósok kiszámították, hogy ha a Földön mindenki úgy élne, mint a jelenlegi átlagos amerikai fogyasztó, akkor bizony még két Földre lenne szükségünk. Abban pedig, úgy gondolom, csak a legvérmesebb sci-fi-rajongók hisznek, hogy kutatóink a közeljövőben új, emberi életre alkalmas otthonokat találnak a világegyetemben, ahová probléma esetén átköltözhetünk. Ezúttal nem menekülhetünk saját fenntarthatatlanságunk elől. Nincs több Új Haza, nincs több benépesíthető kontinens. A válság globális. Kár, hogy döntéshozóink ennyire megszédültek korunk álistenségeitől. Sajnos a hagyományos közgazdaságtan dogmái megkérdőjelezhetetlen ideológiaként lebegnek felettünk. Ha valaki jobb belátásra tér, azt a globális elit rögtön kitagadja köreiből. Így járt a már említett Joseph Stiglitz, de a zöldek között oly népszerű Herman Daly is. Mindkettőjük a Világbank berkeit kényszerült elhagyni, miután hangot adtak azon véleményüknek, hogy a hagyományos gazdaságfejlődési modellek alkalmatlanok a világ problémáinak felszámolására. Alkalmatlanok, hiszen lassan már mindannyiunk ismeri az adatokat az elmúlt évtizedekben rohamosan növekvő egyenlőtlenségekről, a fokozódó környezetszennyezésről, a társadalmi szövetek széthullásáról, a biológiai sokszínűség eltűnéséről. Mindez sajnos azt bizonyítja, hogy a szabad piac ma már nem érvelés, hanem hit kérdése. Aki ellene érvel, az eretnek, és kitagadtatik az egy igaz hit egyetemes közösségéből. A feladat tehát óriási. Be kell végre látnunk, a növekedés nem fejlődés, a fejlődés pedig nem virágzás. Fel kell, hogy nyissuk szemünket, és elviselhetőbbé kell tegyük saját magunkat. Barátságosabbá embertársaink, a természet és a jövő generációi felé. És ezt ne önkorlátozásként éljük meg, sokkal inkább az önmegvalósítás, ha tetszik, az Istenhez való közelebb kerülés egy új útjaként.

Scheiring Gábor közgazdász.

Magyar Nemzet 2003.jún.4. vagy a Meddig vagyunk? című könyv 59.-63.old.

theri

Sziasztok, szívesen készítenék ezen a helyen egy könyvajánlót, pusztán azért mert nagyon sok tévedés van még szerintem azzal kapcsolatban, hogy mi fán terem is az LMP. Sokan nagyon leszűkítik az LMP úgymond „tevékenységi körét”, teszik ezt mert más az érdekük(de szerintem csak még nem ismerték fel hogy mi is lenne az valójában), vagy teszik pusztán tájékozatlanságból. Lenne egy két irodalom amit nagyon szívesen ajánlanék figyelembe, és nyilván én is szívesen vennék még nem olvasott, témába vágó jó irodalmat, meg hát szerintem mnidenki akit érdekel ez a téma. Mindjárt itt van egy, a közelmúltban kaptam egy kedves ismerősömtől a Meddig vagyunk? című könyvet, ha szabad ebből emelnék ki mindjárt egy-két írást, ami szerintem már csak azért is fontos, mert az LMP-vel kapcsolatban nagyon sok a téves hír került nap világra a közel múltban (Szdsz utód etc.etc.), de talonban van még pl. az Ecotópia, Al Gore-tól A kellemetlen igazság , és sorolhatnám még. Jó olvasást.

"A Föld erőforrásai bőségesen elegendőek mindannyiunk szükségleteire. Azonban nem elegendőek mindannyiunk kapzsiságára."

 Gandhi.

Jávor Benedek: Zöldek a sasfészekben

(Az ökológiai mozgalom politikai képviseletéről)

A csatlakozással és a közelgő európai parlamenti választásokkal párhuzamosan mind erőteljesebben mutatkozik meg Magyarország politikai berendezkedésének egyik jellegzetessége: a zöld- vagy ökológiai mozgalom politikai képviseletének markáns hiánya. A tagországok többségében a zöld politikai formációk jelen vannak a közéletben és a parlamentben, akár - mindinkább átvéve a liberális pártoktól a mérleg nyelvének szerepét a hagyományos jobb- és baloldal között - kormányerőként, koalíciós partnerként vagy éppen ellenzékként a nemzetállami, akár az alsóbb, tartományi vagy önkormányzati szinteken. A csatlakozó kelet-közép-európai országokban viszont az ökológiai mozgalom gyakorlatilag nincs jelen a politikában - miközben a zöld civil szféra mind erőteljesebben hallatja hangját.
Ez a hiátus persze élénken foglalkoztatja mind a környezetvédő, zöld civil mozgalmakat, mind a hazai pártok potenciális szavazókra vadászó stratégáit. Mindkét kör, ha nem is a nagy nyilvánosság előtt, de az elmúlt egy-másfél évben intenzíven agyalt az ökológiai gondolat politikai megjelenítésének módjain. Ennek ellenére nincs komoly előrelépés. Vajon mi az oka?

A környezetvédelem, a zöld-, posztindusztriális elméletek a hetvenes-nyolvanas évek technológiai megközelítését követően kiléptek a szűk, szakpolitikai keretekből, és filozófiai, etikai, szociológiai, pszichológiai megalapozottságú "alternatív" társadalomelméletekké váltak, melyek egymással is gyakran vitatkoznak. Ez a társadalmi modell a saját elméleti alapozásából fakadó és kizárólag aszerint értelmezhető értékrendszerre épül, amely azonban párhuzamosságokat mutathat a domináns politikai csomópontok bizonyos alapelveivel. A globális társadalmi kohézió és igazságosság, az esélyegyenlőség követelése a hagyományos baloldallal rokonítja a zöldelméleteket. A tradíció tisztelete, a lokalitás támogatása a globálissal szemben, a társadalmi legitimitásnak nem pusztán a pillanatnyi többségi akaratból, hanem az alapvető értékválasztásokat illető tartós közmegegyezésből való származtatása a konzervatív tábor fülének csenghet szimpatikusan. A szabadságjogok kiterjesztése például az utánunk jövő nemzedékekre, a demokratikus intézmények erősítése, a helyi, részvételi demokrácia preferálása a szabadelvű-liberális csomóponthoz köti a zöldmozgalmakat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a zöld politikai szervezetek valamely, a konzervatív-szocialista-liberális háromszögben elhelyezkedő politikai elmélet vagy párt valamiféle leányvállalataként funkcionálhatnának. Ez esetben óhatatlanul el kellene utasítaniuk saját elveik azon részeit, amelyek nem kompatibilisek az "anyacég" politikai filozófiájával. Ezt az öncsonkítást felelős zöld- szervezet nem vállalja. Amikor a zöldszervezetek egyenlő távolságot igyekeznek tartani a hazai pártoktól, az nem titkos politikai háttéralkuk elkendőzését szolgáló porhintés, a pártokból való kiábrándultság megnyilvánulása, avagy diplomatikus óvatoskodás. A zöldek nem sorakozhatnak fel egyetlen párt mögé sem, mert vagy önazonosságukat kellene feladniuk, vagy olyan konfrontációkat vállalniuk, amelyek e szövetség létjogosultságát kérdőjeleznék meg.

Minden környezetpolitikával, ökológiával foglalkozó szervezet és ezen értékeket valló állampolgár természetesen örömmel látja, ha bármelyik párt zöldcélokat törekszik megvalósítani. Márpedig a rendszerváltás óta eltelt 13 évben a zöldmozgalmakat sokan és sokféle céllal próbálták fel- és kihasználni, a zöldszegmens a civil társadalom politikai aspirációknak és manővereknek legjobban kitett területeinek egyike volt. A vízügyi és atomenergia-lobbitól a Környezetgazdákodási Intézeten át a szaktárcáig sok gazdasági-politikai szereplő hozott létre saját, kivételezett, anyagilag alaposan megtámogatott zöld- szervezetet, vagy igyekezett maga alá gyűrni a civil szféra egyes szervezeteit, afféle udvari díszzöldekké degradálva őket. E manőverekben soha nem a szervezetek szakmai igényessége, a civil szférán belüli súlya, hitelessége volt a szelekciós szempont, kizárólag a lojalitás (leginkább az egyes személyek és a szabad rablás iránti feltétlen odaadás). Ez valamennyi eddigi kormányzat alatt tapasztalható volt, a célokban nem látszott különbség, csak a módszerek brutalitása változott. Emiatt a zöldszervezetek többsége váratlan neurológiai szimptómákkal reagál arra, ha valamelyik politikai erő a mozgalom képviseletét kezdi emlegetni. Ezt a bizalmi válságot csak hosszú évek munkájával lehet feloldani. Ugyanakkor a civil zöldek minden választás után számomra meglepő optimizmussal várják az új kormányzatot, és megkapó pragmatizmussal ülnek le tárgyalni a szaktárcát elnyerő politikai erővel.
Tovább bonyolítja a képet a mozgalom belső megosztottsága. Nem tekinthet vissza olyan hosszú intézményrendszerre, hogy meghatározó személyiségeinek politikai szimpátiái ne hagyjanak nyomot a szervezeteken és a közöttük fennálló kapcsolatokon. Hosszú távon, ahogy a hősi idők nagy formátumú egyéniségei a mozgalom növekedésével lassan számszerűleg kisebbségbe szorulnak, és átadják a helyüket a fiatalabb generációk képviselőinek, ezek a konfliktusok és elköteleződések enyhülni fognak. A "nagy öregek" (bár ezek az "öregek" is jobbára negyvenes-ötvenes éveiket tapossák) szerepe természetesen fontos marad, szakmai felkészültségük, tapasztalatuk, kapcsolati rendszerük még hosszú évekig a zöldmozgalom egyik legfontosabb tőkéje lesz. A szervezetek helyett mindenesetre ma még mindig inkább személyeket ismernek mind a zöldek egymás közt, mind pedig a külső szemlélők. Ez két következménnyel jár. Egyfelől a szervezetek közt valóban gyakran megfigyelhető egyfajta enyhe gravitáció a vezetőik politikai vonzalmának megfelelő pártok irányába (bár ez messze nem jelenti betagozódásukat az adott politikai formáció klientúrájába). Másfelől a szervezeteket gyakran azonosítják egy-egy ismertebb képviselőjükkel, és ezek - sokszor csak feltételezett - politikai szimpátiáival fedik le a szervezet tevékenységét. Holott azok gyakran egészen másképp viselkednek. Mindenesetre a zöldek valós vagy vélt politikai szimpátiáit olyan jelenségként kell elfogadni, amivel a mozgalommal kapcsolatos stratégiának számolnia kell.

A választásokat követően a zöldek váratlanul és általuk nem is feltétlenül kívánt módon élénk politikai érdeklődés tárgyává váltak. A szoros eredmények bebizonyították, hogy a pártok többé-kevésbé kimerítették hagyományos szavazói bázisukat, ugyanakkor az is világossá vált, hogy a választások akár néhány tízezer szavazat megszerzésén múlhatnak: a kis pártok (MDF, SZDSZ) számára az új választói csoportok megnyerése akár a parlamentbe kerülés feltétele is lehet. A zöldszavazatok megszerzése valamennyi párt számára fontossá vált. Kétséges azonban, hogy e nyitás a zöldek felé mennyire őszinte - és ez óvatosságra inti a szervezeteket. Bármelyik párt próbálja is integrálni őket, mindig lesz a mozgalomnak olyan, terjedelmes szegmense, amely elméleti vagy praktikus okokból ellen fog állni ennek a kísérletnek.
Márpedig ha nemkívánatos a létező pártok fellépése a zöldek képviseletében, logikusan következik egy hazai zöldpárt létrehozásának szükségessége.
De miért nincs ilyen párt?
Az egyik ok a zöldmozgalom fentebb vázolt politikai megosztottsága. Jelen pillanatban nem ismeretesek előttem olyan integratív szervezetek, pláne személyiségek, akik mögé a zöldmozgalom egységesen sorakozna fel és megbízná őket politikai képviseletével. A (nemritkán személyes) ellentétek erősebbek, semhogy a szervezetek létrehozhassák stabil és egységes képviseletüket. Ezen túlmenően azok az elismert, megbecsült közszereplők, akik elláthatnák az ökológiai gondolat politikai képviseletét, döntő többségükben a civil mozgalomban tevékenykednek. Jóllehet úgy tűnhet, hogy a civil szférát sokan csak ugródeszkának használják a pártpolitikában való megjelenésre (főképpen a pártok holdudvarában működő szervezetek esetében vagy akár a Centrum Pártba integrálódott formációk kapcsán), ez az átjárás egyáltalán nem egyszerű. A "civilséget" komolyan gondoló aktivisták - és a zöldszervezetek munkatársainak többsége ilyen - ösztönösen húzódoznak a politikába kapcsolódástól. Szakpolitikák kialakításának folyamatában részt vállalnak, sőt követelnek, a szélesebb politikai aktivitástól azonban inkább távol tartják magukat.
Nem elhanyagolható szempont az eddigi kísérletek kudarca. 1990 óta körülbelül fél tucat kisebb-nagyobb szerveződés, pártocska lépett fel zöld színben. Valamennyiük tevékenysége jelentéktelen, siralmas vagy nevetséges volt, és ez lejáratta a zöldpárt fogalmát, rontotta egy új szervezet esélyeit. A legutóbbi kísérletben (Zöld Demokraták - ZD) a szerveződés Centrum Pártba ágyazódása, majd a Centrum egyértelmű politikai elköteleződésének kinyilvánítása és ezt követő elsüllyedése a ZD amúgy sem túlzott jelentőségét és támogatottságát is elsöpörte - nem beszélve vezetőjének, Droppa Györgynek finoman szólva vegyes megítéléséről. Azt, aki ma Magyarországon ismét előhozakodna egy zöldpárt alapításával, a közvélemény alighanem politikai szélhámosnak vagy ámokfutónak könyvelné el.
Számolni kell azzal is, hogy egy ilyen párt választói bázisa nem becsülhető túl jelentősre. Bár sokan szimpatizálnak egy zöld politikai formáció gondolatával, a szavazófülkékben végül is a nem kívánt oldal hatalomra jutásának megakadályozása nyom többet a latban. Érzésem szerint jelenleg egy - még oly jól kommunikált - zöldpárt sem számíthat 1 százaléknál lényegesen többre. Érdemes-e a zöld- mozgalom csekély energiáit, alig érzékelhető nagyságrendű anyagi bázisát ilyen kevéssé hatékony módon felhasználni?

A zöldek többsége számára egy esetleges párt nem cél, hanem eszköz - az érdekérvényesítésre, a politikai diskurzusban való részvételre, az ökológiai szempont megjelenítésére a döntéshozatalban. Ez a cél véleményem szerint most egy civil szerveződés keretei között hatékonyabban valósítható meg - úgy tűnik, a szervezetek többsége is hasonlóképpen gondolkodik. Középtávon, öt-hat éves távlatban lehetségesnek látom egy zöldpárt megszületését, bár eleinte az is inkább az európai parlamenti választásokon érhet el eredményeket, ahol a vad belpolitikai konfliktusok kisebb jelentőségűvé válnak, és a választópolgárok hajlamosabbak a két nagy csoportosuláson kívül eső, alternatív politikai alakulatok támogatására. A halálos retesz, amellyel a Fidesz-MSZP páros a magyar politikai szférát elzárja bármiféle külső politikai erő kihívása elől, az EP-választásokon talán kevésbé működik. A tét a nagy pártok számára kisebbnek tűnhet, és az alternatív erők is könnyebben bírnak elindulni, hiszen a költséges választókerületi jelöltállítás helyett elegendő egy - a magyar képviselői helyek számának megfelelő - 24 fős lista. Lehetséges, hogy a csatlakozást követő második (2009-es) EP-választások során egy hosszú távon is életképes hazai ökopolitikai szervezet szárnypróbálgatásának lehetünk majd szemtanúi.

Ha elutasítjuk, hogy a létező politikai formációk jelen formájukban vállalhatnák az ökológiai gondolat maradéktalan képviseletét, középtávon elkerülhetetlenül szembekerülünk egy önálló zöldpárt létrehozásának igényével. Ez független attól, hogy hosszabb, 40-50 éves távlatban a zöldpártok el fogják veszíteni jelentőségüket - egyszerűen annál fogva, hogy minden politikai párt lényege szerint "zölddé" kell hogy váljon. Ellenkező esetben az ökológiai válság súlyosbodása okafogyottá tesz minden vitát a demokratikus politikai rendszerről, amelynek a fokozódó természeti katasztrófák és az általuk kiváltott társadalmi konfliktusok csak az emlékét fogják meghagyni. Jelen helyzetben a zöldek politikai képviseletének kialakítása az ökológiai mozgalom egyik elsődleges kihívása. Ennek kell megfelelni, mégpedig úgy, hogy ezúttal a kísérlet ne fulladjon bohózatba, és ne feszítse szét a mozgalom amúgy is törékeny összetartását. Viták persze mindig lesznek - "fundik" a pragmatikusokkal szemben, természetközpontúak a társadalmi kérdésekre fókuszálók ellen. Az alapvető célok azonban közösek. És ezek eléréséhez együtt kell cselekedni.

Az írás, a Magyarnarancs 2003.07.03.számából, illetve a Meddig vagyunk? című könyvből lett idézve.

theri

A Lehet Más a Politika (LMP) fontos feladatának tartja a határokon átnyúló
környezetszennyezések megakadályozását, ezért a párt részvételével 
támogatja a PRONAS egyesület tiltakozását a Szentgotthárdi szemétégető 
ellen.

A Vas megyei PRONAS környezetvédő egyesület évek óta küzd a BEGAS vállalat 
által a magyar határtól néhány száz méterre felépíteni kívánt szemétégető 
ellen. A környezetszennyező létesítmény a nagyobb osztrák településektől 
távol, de Szentgotthárd és három nemzeti park (Őrségi Nemzeti Park, Raab 
Naturpark, Gorièko) közvetlen közelében jönne létre. Az egyesület 
aktivistái elkeseredésükben augusztus 17-én két hetes éhségsztrájkba 
kezdtek. 
A magyar-osztrák ipari park bejáratával szemben felállítottak egy jurtát, 
az építmény köré pedig kétnyelvű tiltakozó transzparenseket helyeztek el. 
A környezetvédők a burgenlandi tartományi hivatal elsőfokú döntése ellen 
tiltakoznak, amely engedélyezte a létesítmény megépítését. 
A PRONAS demonstrációját az LMP Vas megyei szervezetének tagjai  
jelenlétükkel támogatják.

Az LMP Vas megyei szervezete szerint elengedhetetlenül fontos, hogy a 
mindenkori magyar kormány felkészülten és határozottan lépjen fel az 
egészségünket és környezetünket veszélyeztető határainkon túli beruházások
ügyében, és nyújtson támogatást a lakóhelyükért aggódó helyi közösségeknek. 
Az LMP azonnali cselekvést vár a kormánytól és az Országgyűléstől.

Ez a fantasztikus asszony évtizedek óta járja a világot, hogy felhívja minél több ember figyelmét az emberszabású majmokra, és különösen személyes kedvenceire, a csimpánzokra, akiknek tanulmányozására rászánta az egész életét.

A remény gyümölcsei című művét egy szombathelyi könyvesbolt akciós könyvei között fedeztem fel és rögtön le is csaptam rá, hiszen korábban már olvastam Goodall Amíg élek, remélek című életrajzjellegű írását. A remény gyümölcsei nem emberszabású rokonainkról szól: Goodall messzebbre tekint ezúttal. A könyv alcíme Kalauz az ésszerű táplálkozáshoz. A szerző fejezetről fejezetre mutatja be a műtrágyával, mérgekkel, génmódosításokkal kezelt növénytermesztést, az ezen alapuló iparszerű állattenyésztést és halgazdálkodást. A legtöbb embernek talán fogalma sincs, hogy mennyire károsak azok az ételek, melyeket nap mint nap a tányérjukra tesznek, és hogy mennyit szenvednek ezért a tárgynak tekintett, csak húsukért tartott állatok. Szerencsére Goodall pozitív példákat is bemutat bőven. Multi vállalatokkal küszködő farmereket, biogazdálkodókat, a minőségi iskolai étkezésért küzdő civileket, tudatos fogyasztókat, akik nem restek rákérdezni, hogy milyen terméket is helyeztek fel az áruházak a polcaikra. Mindezek mellett az angol kutatónő minden fejezet végén tanácsod ad, hogy mit tehetünk mi a jó ügy érdekében. Engem például rávett, hogy ne egyek több húst.

A könyv szigorúan tiltott olvasmány azok számára, akik tudatosan szennyezik saját és gyermekeik szervezetét, akik inkább nem szeretnének tudni arról, hogy mit nyelnek le, semmit hogy változtassanak táplálkozási szokásaikon. Akik viszonyt egy cseppnyi felelősségérzetet érez magában bolygónkért, másokért, magáért és a következő nemzedékekért, ha mást nem is tesz, legalább olvassa ez A remény gyümölcseit!

Az első két, semmitmondó fejezetet érdemes átlapozni, a harmadiktól azonban letehetetlen a könyv.

Jane Goodall: A remény gyümölcsei. Athenaeum 2000 Kiadó, 304 oldal

Július 24-én, egy forró nyári napon ismét Szombathelyen gyülekezett az LMP vasi szervezete, hogy meghallgassuk Soós Zoltán előadását a Pro Natura St.Gotthard Civil Összefogás (PRONAS) szélmalomharcáról, melyet a BEGAS nevű osztrák céggel vív immáron három éve. A küzdelem célja, hogy megakadályozzák az osztrák oldalon, de Szentgotthárd közelében felépíteni kívánt szemétégetőt, mely nem csak a vasi város panorámáját csúfítaná el, de nagy mennyiségű füsttel árasztaná el Szentgotthárdot, a környező falvakat, de az Őrségi Nemzeti Park jó részét is. A gyár egyébként az osztrák Raab Naturpark és a szlovén Goricko nemzeti parkokat is veszélyezteti. A kis egyesület csatája a nagy vállalat ellen részeredményeket már most is hozott: egyre többen tudnak a környezetkárosító tervről, s egyre többen tiltakoznak osztrák oldalon is ellene. Mindezek ellenére úgy fest, hogy a cég megkapja az építési engedélyeket. Kérdés, hogy megakadályozható-e az üzemeltetés. Az LMP Vas megyei szervezete őszintén reméli: IGEN. Ennek érdekében segíteni kívánjuk a PRONAS tevékenységét. A vasi LMP tagok úgy határoztak, hogy ezen túl minden tiltakozáson és egyéb akción részt kívánnak venni, mert az „égető ügy” nem lehet csupán a Vendvidék és az Őrség problémája, a vasi vidék környezetének károsítását megakadályozni az egész megye, sőt az egész ország felelőssége.

Nemrégiben az LMP sajtóközleményt adott ki, melyben üdvözli Nagy Andor Fideszes szakértő javaslatát a zöld Széchenyi-tervvel kapcsolatban (http://www.lehetmas.hu/hirek/487).

A Fidesz-KDNP mellett Retkes Attila is zöld fordulattal kívánja megújítani az SZDSZ-t, csak úgy mint az ifjú szocik és egy-két nagy öreg (pl. Kiss Péter) is az újbaloldaliságban és  a zöldülésben látja az üdvözülés lehetőségét. Úgy néz ki, minden párt zöldülne.

Kár hogy a Fidesz félreállította dr. Illés Zoltánt, az MDF Bokros miatt arrébb pöckölte az EP-ben komoly szakmai munkát vivő Olajos Pétert – mindketten elismert szakemberek. Fodor Gábor sem környezetvédelmi miniszterként, sem pártelnökként sem tudott semmit sem erősíteni az SZDSZ zöld-liberális karakterén (pedig már ő is meghirdette ezt a szadesznél). Az MSZP-ről jobb, ha nem is beszélünk…

Jó, hogy mindenki számára fontos lett hirtelen a környezetvédelem és rádöbbentek arra, hogy ők igazából mindig is a fenntarthatóságért közlöttek, csak talán kicsit furcsa, hogy erre csak az LMP sikeres megjelenése után került sor. Persze lehet, hogy véletlen egybeesés, hogy szinte minden párt zöldben kezdi látni a világot, de lehet, hogy itt is, ott is elkél még pár százaléknyi zöld szavazó, akiknek pont az eddigi pártokból lett elege.