Patyi Elemér hosszú évek óta Bögöte község polgármestere, a Szolidalítás a Vidékkel Mozgalom színeiben a Vas Megyei Közgyűlés tagja. Mindezek mellett a Sárvári Kistérségi Társulás elnöki funkcióját is ellátja. A megyei önkormányzati és a kistérségi rendszer leépüléséről, valamint a vidék problémáiról kérdeztük.
Hogyan épült le a megyerendszer az elmúlt időszakban?
Örök vita tárgya a magyar közigazgatási, államigazgatási és önkormányzati rendszer működtetése, strukturális felépítése! Azt érzi az ember, hogy nem a jó cél elérése a lényeg, hanem maga az „átszervezés” amelynek haszonélvezői nyilván a szakmai köntösbe bújt, az éppen aktuális politikai irányzatokat kiszolgálni tudó machinátorok. Az elmúlt évtizedben egyre jobban háttérbe szorultak ennek a tudománynak a jó ismerői és a nagy tapasztalatokkal rendelkező közigazgatási és önkormányzati szakemberek.
A politikai oldalak között hallgatólagos, vagy tényleges alku köttetett a megyerendszer eltörlésére, amelyet különböző technikákkal, trükkökkel végre is hajtottak. A szoc.-lib. kormányok simán belehazudták a választópolgárok szemébe, hogy az Európai Unió követeli meg a regionális rendszert, nincs szükség a megyékre, különben sem tudják betölteni a szerepüket. Olyan dokumentumot soha, senki nem tudott felmutatni, mely szerint hazánk számára kötelező lett volna a regionális rendszerre történő átállás! A kilencvenes évek második felétől megkezdődött a megyék kiüresítése, feladatok, hatáskörök és a működési források elvonása, majd cinikus összekacsintással a politikai osztály arra a „bölcs” következtetésre jutott, hogy „ a megyék nem tudják betölteni szerepüket, ezért nincs is rájuk szükség”!
Nagy várakozás előzte meg a 2010-es választásokat, hisz a jelenlegi kormányzó hatalom azzal kampányolt, hogy visszaállítja a megyerendszert, és az elhibázott módon korábban megszüntetett járásokat. Ez az ígéret egy percig sem volt hihető azok számára, akik tudták és tapasztalták, hogy pont 1998-2002 között regnáló Fidesz kormány volt az, aki felállította a regionálisnak nevezett intézményrendszert, amely soha igazán régiós szerepet nem töltött be, hisz minden vidéket érintő fejlesztési program a központi hatalom ízlése szerint születhetett meg, és a pénzek elosztásáról is ott döntöttek. A regionális testületekben is többségben voltak a minisztériumi képviselők, ahogy a szocialista kormányzás alatt is. Esze ágában nem volt a Fidesz vezetésnek decentralizálni a hatalmat! Ügyes csúsztatással elhitette az emberekkel, hogy a megyei kormányhivatalok, járási hivatalok klasszikus megyék és járások lesznek, miközben nem másról van szó, mint a kormány vidékfeletti gyámkodásának sóhivatalai épültek ki!
A jelenlegi megyei testületek feladat, pénz, és hatáskör nélkül maradtak. Ebben a formában semmilyen szükség nincs erre a grémiumra!
Miként változott meg a Kistérségek, illetve azok társulásainak helyzete?
A Kistérségi Társulások nem csak a települések közötti összefogás szimbólumai voltak. Nagyon komoly feladatokat láttak el, hisz többek között rajtuk keresztül zajlott az alapfokú oktatás finanszírozása, a települési önkormányzatok belsőellenőrzése, orvosi ügyelet szervezése, gyermekjóléti szolgálat. Ezen felül számtalan településfejlesztési, területfejlesztési, turisztikai programban vettek részt, amelyet – különösen a kistelepülések – külön-külön képtelenek voltak ellátni. Aktív szervezői voltak a térségi kulturális és sporteseményeknek, nagyon sok színvonalas településeket, tájegységeket bemutató marketing kiadványt jelentettek meg. Ehhez csupán 4-5 fős munkaszervezetre volt szükség. A működéshez és feladatokhoz állami normatívát kaptak a társulások, amelyet az érintett önkormányzatok tagdíjjal egészítettek ki!
Ezt a helyzetet a jelenlegi hatalom felszámolta, illetve meghagyta a települések önkéntes társulási lehetőségét, viszont - érthetetlen módon! - megtiltotta az önálló gazdálkodáshoz és munkaszervezet alakításához való jogát. Elvonta a működtetéshez való hozzájárulást, a belsőellenőrzési feladatellátás normatíváját, de szerencsére meghagyta a gyermekjóléti szolgálat finanszírozását. A munkaszervezeti feladatokat és a gazdálkodást kötelezően egy adott önkormányzathoz integrálta, amelynek nyilván „púp a hátán” az egész, nem beszélve az ezzel járó költségekről. Ennek ellenére szinte mindenhol önkéntes jelleggel - ezekkel a feltételekkel is - együtt maradtak a társulások, kimondva, vagy kimondatlanul várnak arra, hogy a kormány felismerje ennek az összefogásnak a jelentőségét és ne csak tűrje, hanem támogassa is a működésüket.
Mért nem sikerült eddig egyetlen kormánynak sem kezelni a vidék problémáit?
Mert minden kormány rosszul közelítette meg a feladatot! A vidéket, a falvakat „ problémaként” kezelte ahelyett, hogy erőt generált volna belőle. A rendszerváltás óta, - de különösen a 90-es évek második felében - egyre többen hangoztatták a vidékfejlesztés, a falufejlesztés fontosságát. Ennek ellenére, - az érintettek érdemi megkérdezése nélkül! - semmit érő programokat dolgoztak ki milliárdokért, majd folyamatosan elvonták a forrásokat, létminimum alá taszítva a falun élőket. Lakóhely közeli munkahely teremtés (EU-s cél!) helyett, a falusi emberből ingázó ipari munkást csináltak, és korlátozták a helyi önrendelkezést! Milyen vidékfejlesztés, falufejlesztés az, ahol földön futóvá válik és létminimum alatt él a falusi emberek zöme, és csak a pökhendi, némely esetben agresszív klientúra zsírosodik?
Vidékfejlesztés címén, ürügyén 5 milliárd eurót(!) sikerült eldurrantanunk 2007-2013 között! Ebből a szinte teljesen növénytermesztésre szakosodott „agrárium” 91% (!!!) – ban részesült, 4 %-ot költöttek indokolatlan mértékű bürokráciára, és csupán 5% jutott falumegújításra, illetve kisvállalkozás fejlesztésre, civil programok támogatására. Ez azt jelenti, hogy átlagosan egy falura, hat évre - a három szektorra - maximum 10-15 millió forint került. Mellesleg jegyzem meg, hogy ez az összeg legfeljebb egy-két kilométer járda felújítására, vagy egy kisvállalkozás támogatására elég! Igaz, hogy egyesek még ezeket a „lehulló morzsákat” is sajnálják tőlünk, falusiaktól! Kampányszerűen harsogják, hogy minek a közösségi tér, a felújított harangláb, vagy művelődési ház? Persze ez a tényleges falufejlesztés ellenes duma azoktól jön, akik néhány év alatt mérhetetlen gazdagságra tettek szert, és még ezzel sem elégedettek. Vidékfejlesztésre való hivatkozással, a támogatásoknak köszönhetően gyarapodtak, miközben a falvaink szemük láttára csúsztak egyre lejjebb! Feltétlen fontos azonban megjegyeznem, hogy minden tiszteletem azoké a gazdáké, akik aktív részesei, közreműködői a falufejlesztésnek, a helyi életkörülmények javítását szent ügyüknek tekintik, és minden vonatkozásban együttműködő partnerei a települési önkormányzatoknak!
Tiltakozom az ellen, hogy „vidékfejlesztésnek” nevezzenek olyan programokat és intézkedéseket, amelyeknek nem részese és haszonélvezője a településen élő lakosság! A hozzáadott érték nélkül(!) termelő agráriumtól kategorikusan el kell választani a „vidék - és falufejlesztést”, hogy világosan lehessen látni, hogy az euró milliárdok hova vándoroltak, hogyan hasznosultak. A mai körkép azt mutatja, hogy 4.5 milliárd euró eltapsolása után az agrárium GDP részesedése tovább zuhan (2.9%)!
A falvakban nincs munkahely, óriási mértékű az elöregedés, a lakosság fogyása! Elértéktelenedtek az ingatlanok, távolabb került a lakosságtól és személytelenné vált az ügyintézés, az értelmiség elvándorol(t), vagy már le sem telepszik, stb..! Ez utóbbi például miért költözne falura, milyen céllal, milyen érdekből, ha csak nem kalandvágyból?!
Mi a jövője a magyar mezőgazdaságnak?
A jelenlegi struktúrában semmi! Ez nem is mezőgazdaság, nem is agrárium! Ez egy kukorica, búza, repce termelő „nemzeti kft”! Az ő érdekükben, undorító módon agyon szabályozták a belföldi(!) föld forgalmat, megfosztották az emberek tulajdonhoz való korlátlan jogát, azzal a spekulációs szándékkal, hogy néhány ember hatalmas birtokhoz jusson! Manipulatív módon rákényszerítik, a földtulajdonnal rendelkezőket arra, hogy olcsó pénzért eladják a földjüket. Tömegeket semmiznek ki egy kisebb csoport érdekében! Szégyen ebben az országban bérbeadó földtulajdonosnak lenni, pedig lehet, hogy ez az utolsó „családi ezüst”, ami némi jövedelem kiegészítést nyújt az alacsony keresetű falun élő embernek. Ausztriában örül a kormány annak, hogy egy osztrák polgár 300-400 Euro/hektár áron bérbe adja a földjét, akár bolgár, szlovén, vagy holland vállalkozónak! Gyarapszik a tulajdonos és a termelőkre kivetett adókkal jól jár az állam, a tartomány is!
A szomorú az, hogy mindkét politikai oldal egy húron pendül a birtokméreteket illetően! Itt a marakodás csak azon van, hogy kinek a klientúrája szerzi meg a termőföldet. Ennek viszont semmi értelme! El kellene felejteni a mennyiségi termelésre való ösztönzést és a hozzáadott érték növelését kellene progresszíven támogatni! Azok számára, akik faluhelyen teremtenek foglalkoztatást biztosító mezőgazdasági, erdőgazdasági terméket feldolgozó üzemet, teljes adó és 50% járulék mentességet kell biztosítani, - kölcsönös garanciákkal - legalább tíz évre! Ezt az adómentességet ki kell terjeszteni minden helyi lakosságot érintő szolgáltatásra, vállalkozásra! Jelenleg az országban – falvakban – ötszázezer lakóház áll üresen és néhány év múlva ez megduplázódik. Tessék utánaszámolni, mi éri meg jobban!? Követni a drámaian növekvő és megoldhatatlan városi lakásigényt, amelynek elsősorban a falvakból való beköltözés az oka. Tovább költeni a pénz közfoglalkoztatásra, lehetetlen munkahelyteremtő programokra, vagy lemondani az állam falvakban képződő bevételeiről és az „élet” megold mindent!? Nagyon fontos megjegyezni, hogy egy ilyen ösztönző program esetén nem szabad különbséget tenni térségek között! Ma már a „nem elmaradott” térségekben is egy 300-400 lakosú településen legalább 30-40 lakás áll üresen, bejelentett állandó lakos nélkül!
Ki lehet törni a válságból erős vidék nélkül?
Nem! Erre még történelmi példa nem volt! Arra viszont igen, hogy minden háború, válság, nemzeti tragédia után a vidék állt talpra először és adott lendületet a kibontakozásnak! A vidék tönkretétele nemzeti tragédiához vezet, hisz értékes javainkat, kiaknázatlan lehetőségeinket hagyjuk veszni. Olyan országokból szerzünk be - követhetetlen minőségű, értékű - élelmiszereket, akiknek közel sincsenek hozzánk hasonló adottságaik. Ausztria egyetlen mezőgazdasági termelésre alkalmas tartománya – Burgenland – „csak” akkora, mint Vas megye és mégis döntő jelentőséggel bír az osztrák élelmiszer a hazai piacon. Arról nem beszélve, hogy Európában, vagy éppen távoli országok áruházainak polcain is megtalálhatók az osztrák minőségi termékek.
***
Az interjú szerkesztett változata megjelent a Lehet Más a Politika által kiadott LáMPás című újság 2013/1 számának Vas megyei mutációjában
