HTML

LMP Vas Megye

Információ, jelentkezés tagnak, segítőnek: vas@lehetmas.hu

Csatlakozz Facebook oldalunkhoz!

Bemutatkoztak az LMP Vas megyei képviselőjelöltjei

2010.02.03. 06:12 szepujvilag

Vas megyében is Lehet Más a Politika

Sajtótájékoztatón mutatta be a Lehet Más a Politika nevű ökopárt a Vas megyei jelöltjeit

 

A sajtótájékoztatón részt vett a körmendi születésű Ivády Gábor, Ivád község polgármestere, az LMP választmányi tagja. Bevezetőjében elmondta, hogy az LMP három fő programmal készül a választásokra: a vidékfejlesztéssel (mely magába foglalja a zöld munkahelyek teremtését is), a korrupciómentességgel, valamint a társadalmi esélyegyenlőséggel (amelyben a romapolitikáról is lesz szó).

Ezt követően bemutatkoztak a párt Vas megyei jelöltjei:

 

Láng Zoltán spanyoltanár, megrögzött kerékpáros a vasi 1-es körzet képviselőjelöltje. Bemutatkozásában a zöld munkahelyek megteremtésének fontosságát hangsúlyozta.

 

Bogáti András túravezető, környezetbarát és megújuló energiaforrásokkal foglalkozó vállalkozó, az LMP vasi 2-es egyéni választókerületi képviselőjelöltje. Fontosnak tartja a környezetvédelmet, a távolsági és közösségi közlekedés megoldását Szombathelyen belül, illetve a megyeszékhely környéki falvakban.

 

Pechl Tibor a 3-as körzetben indul. Jelenleg egy kőszegi szálloda műszaki vezetője. Véleménye szerint az LMP a hétköznapi embereket szólítja meg: velük együtt kívánja létrehozni a változást a magyar közéletben. Műszaki emberként ő is a környezetbarát technológiákat támogatja. Fontosnak tartja, hogy a kistelepüléseken is megmaradjon az alapoktatás, ezért szerinte a hátrányos helyzetű településeken az általános iskolákat támogatni kell.

 

Gergácz Ildikó a Vas megyei 4-es körzet LMP-s jelöltje. Korábban dolgozott óvónőként és fejlesztőpedagógusként, most sárvári vállalkozó és a Lehet Más a Politika vasi koordinátora. A környezetvédelmi tevékenység a múltban sem állt messze tőle: több zöld civil szervezetben is tevékeny szerepet vállalt. Hangsúlyozta, hogy az LMP-vel először kerülhet zöld párt a magyar Parlamentbe, ám a Lehet Más a Politika több mint zöld, hisz a fenntarthatóság mellett az esélyegyenlőség és a részvételi demokrácia is sarkalatos pontok a szervezet programjában.

 

A vasvári Böröcz Tamás szerint a Vas megyei 5-ös körzet, amelyben jelöltként indul, a megye egyik legszebb vidéke, ám a legtöbb probléma is itt van: magas a munkanélküliség, gyakoriak a környezeti problémák (Rába habzás, Szentgotthárd környéki hulladékégető stb.), nem megoldott a távolsági közlekedés.

 

Újságírói kérdésre válaszolva Ivády Gábor elmondta, hogy az LMP mind a 176 egyéni választókörzetben önálló jelöltet fog indítani. A legfontosabb feladat, hogy mindenhol összegyűjtse a párt a megfelelő számú ajánló szelvényt, népszerű néven kopogtató cédulát. Ha ez sikerül az LMP parlamenti párt lesz 2010-től. Az Országgyűlésben a Lehet Más a Politika nem kíván semelyik párt koalíciós partnere lenni, konstruktív ellenzéki szerepre készül.

Az ökopárt kampányát idén is számos ismert ember segíti majd, többek között Cserhalmi György, Lovasi András és Novák Péter.

 

Az LMP kampánya Vas megyében a választók személyes megszólításával, illetve az Interneten keresztül zajlik majd. Ennek érdekében a párt Vas Megyei Szervezete jelen van több közösségi oldalon is (IWIW, Facebook), valamint minden jelölt saját kampányblogot indít.

 

Jelöltek kampányblogjai:

langzoltan.blog.hu

bogatiandras.blog.hu

plechltibor.blog.hu

gergaczildiko.blog.hu

borocztamas.blog.hu

 

 

4 komment

Címkék: politika választás szombathely vas megye lehet más a politika lmp ivády gábor gergácz ildikó bogáti andrás láng zoltán böröcz tamás plechl tibor

A bejegyzés trackback címe:

https://lmpvas.blog.hu/api/trackback/id/tr101724527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szepujvilag 2010.02.03. 10:58:39

Mi még azért ellennénk egy ideig :)

mercy07 2010.02.07. 09:23:36

@karolyist: Sejteni lehetett, hogy az LMP képviselőit is elkezdik mocskolni...

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2010.02.07. 19:54:09

Szerintem bölcsebb lenne eldönteni először, hogy most szdsz-esezzük vagy jobbikosozzuk az LMP...

Szegény nyuszikának most meg az volt a veszte, hogy volt rajta sapka. Holnap meg az lesz, hogy nincs rajta. Ez már csak így megy. :-)
süti beállítások módosítása