HTML

LMP Vas Megye

Információ, jelentkezés tagnak, segítőnek: vas@lehetmas.hu

Csatlakozz Facebook oldalunkhoz!

Príma díjazott: Prof. dr. Miszlivetz Ferenc

2009.11.06. 09:25 szepujvilag

A Vas Megyei Príma díjátadó gálán Jubileumi Díjazott kitűntetést vehetett át prof. dr. Miszlivetz Ferenc.

Az LMP Vas Megyei Szervezete gratulál a díjazottnak!

 

Prof. Dr. Miszlivetz Ferenc

A Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézetének tudományos főmunkatársa; a Nyugat-magyarországi Egyetem Társadalomtudományok, Nemzetközi és Európa-tanulmányok Intézetének igazgatója, a kőszegi Európai Egyetemi Intézet vezetője, a Bolognai Egyetem MIREES (Közép-európai) programjának rendes tanára

1982-ben az MTA Szociológiai Kutatóintézet munkatársa, 1983-84 között a Sussex-i Egyetemen ösztöndíjas, 1989-ben a Mac Arthur Alapítvány ösztöndíjasaként a Berkeley és Harvard Egyetemeken kutatott. 1980-ban lett a Fejlődés-tanulmányok című sorozat szerkesztője. A szabad Kezdeményezések Hálózata, a Kelet-Nyugat Párbeszéd Kör alapító tagja, a Duna-alapítvány kuratóriumának tagja volt. 1990-ben az Európa Kutató Központ egyik megalapítója, kutatási programigazgató. A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola szociológia tanszékvezetője, 1996-tól főiskolai tanár és az MTA Szociológiai Kutatóintézet főmunkatársa. 1991-95 között a Demokratikus Charta szóvivője. 1993-ban kezdeményezi a Savaria Egyetemi Kiadó, 1994-ben a kőszegi Európa-ház megalapítását, 1997-től részt vesz az első hazai Európa-tanulmányok interdiszciplináris egyetemi szak kidolgozásában, majd Európai Doktori Központot alapít. 1997-től Jean Monnet Professzor, 1998-ban a főiskolán az Európa-tanulmányi Központ létrehozásának vezetője lesz. Az általa vezetett intézet 2001-ben elnyeri az Európai Bizottság Jean Monnet European Centre of Excellence kitüntető címet.

Kutatási területe: civil társadalom, társadalmi mozgalmak, demokratizálódás Kelet-Közép-Európában, kelet-európai nacionalizmusok, az európai integráció. Számos könyv és tanulmány szerzője szakterületén.

A szociológiai tudomány kandidátusa (1994); akadémiai doktor (2005).

Az európai integráció és a civil társadalom terén végzett kutatásaiért 2005-ben megkapja a a Magyar Köztársaság lovagkeresztje kitüntetést.

„Új iskola a határon” címmel egy Phare CBC és egy Interreg határon átnyúló európai uniós projekt gazdája, melyet a Kőszegi Európai Egyetemi Intézet kialakítása ügyében kezdeményezett.
2009-től a Norvég Alap támogatásával létrejött Kulturális örökségmenedzsment és fenntartható fejlődés elnevezésű képzés elindítója Kőszegen.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lmpvas.blog.hu/api/trackback/id/tr461504242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.